Boszák bank

A Hlavná (Fő) és Levočská (Lőcsei) utca sarkán 1923-1924 között szecessziós kiálítási épület épült  amellyet  eredetileg pénzintézeti célra szánták. Az épület sarkain fedett kupolák találhatók. Az elülső homlokzaton a Béke és Szeretet, Bőség, Takarékosság és Tudomány elnevezésű szobordísz került kialakításra. A mai Levočská (Lőcsei)  utca hátsó traktusában négy szobrászati ​​allegóriája látható – évszakok és alatta egy gőzhajó, egy gőzmozdony és egy repülőgép domborműve.  Boszák Mihály után kapta a nevet, aki szlovák emigráns-ként egy Eperjshez közeli  faluba Kerekrétbe született rövid idő alatt az egyik vezető amerikai bankárrá fejlődött. Több bank tulajdonosa volt az USA-ban, több bank igazgatóságának tagja volt, például a Bank of Európa New Yorkban vagy a First National Bank Olyphantban. Az ő aláírása szerepel az amerikai tízdolláros bankjegyén, amelyet az Egyesült Államok kormánya engedélyezte kiadni a bankjának. Ráadásul Boszák Mihály 1918. május 30-án aláírta a Pittsburghi egyezményt is, amely szerint Szlovákia a jövőben autonóm státuszt élvez a cseh-szlovák államon belul. 1920-ban megalapította az Amerikai-Szlovák bankot Pozsonyban, amelynek 9 fiókja volt, és ezek közül egy szintén Eperjesen. Jelenleg P. O. Hviezdoslav Területi Könyvtárának székhellye van benne.

Informácie

Levočská utca 1
080 01 Eperjes

Tel. szám: 051/7723551
E-mail: kniznica@kniznica-poh.sk

Zdieľať:

Mapa

Podujatia v regióne

Rodina, Šport

hétfő, február 10, 2025 - szombat, február 15, 2025

Prešov, Slovensko

hétfő, február 10, 2025 - péntek, február 14, 2025

Švábska, Solivar, Prešov, Slovensko

Galéria

csütörtök, február 6, 2025 - vasárnap, április 27, 2025

Krajská galéria v Prešove, Hlavná, Prešov, Slovensko

Rodina, Šport

szombat, február 15, 2025

Prešov, Slovensko

Galéria

szerda, február 5, 2025 - hétfő, április 21, 2025

Mestská galéria Caraffka, Jarková, Prešov, Slovensko

Rodina, Tradície

péntek, február 28, 2025

Prešov, Slovensko

Galéria

csütörtök, október 17, 2024 - vasárnap, február 16, 2025

Krajská galéria v Prešove, Hlavná, Prešov, Slovensko