Szent Miklós konkatedrális

Eperjes legjelentősebb történelmi nevezetességei közé tartozik. Ez a legrégebbi épület és az egyetlen megmaradt gótikus szakrális épület a városban. A székesegyház gótikus háromhajós, úgynevezett templom előszoba, amelly elsősorban német területeken terjedt el. A múltban  az egyik legtökéletesebb csarnok templomnak tartották az egykori Magyarország-ban, és  az azonos típusú épületek (meretek szerint) közül Szlovákiában, közvetlenül a Lőcsei Szent Jákob templom és a Pozsonyi Szent Márton székesegyház után. Eredete a külvárosi időszakra nyúlik vissza és valószínűleg a 13. századtól a német település temploma állt a helyén. A felépítése 1347-re nyúlik vissza, amikor Erzsébet királynő megengedte az eperjesieknek, hogy erre a célra követ törjenek Sáros területén. A templom hatszor égett le, legutóbb 1887-ben. 1531-ig mint katolikus plébániatemplom szolgált, amikor a városlakók többsége a papokk -al együtt elfogadta Luther tanítását. A következő 140 évben a német nemzetiségű polgárok evangélikus temploma volt. A Habsburg csapatok elfoglalták a várost 1671-ben, és katolikus templommá alakították át. A Tökölyi Imre felkelésétől 1682-től – 1686-ig ismét evangélikus lett. Legutóbb mint német evangélikus egyház II. Rákoci Ferenc felkelése idején 1705 től-1711-ig. Ettől kezdve római katolikus plébániatemplom. A templomban eredetileg gótikus 12 oltár volt. A legtöbbje a tüzben elpusztult, de főleg a vallási harcok a Habsburg-ellenes felkelések idejének következtében. A gótikus tárgyakból a templomban maradt egy rendkívül értékes Keresztrefeszített szobor a 14. század első feléből,  Szenvedő Krisztus kis szobra a Lőcsei Pál mester műhelyéből és Gábriel arkangyal 15. századi szobra, amely kint volt 1873-ban a Bécsi világkiállításon. 2008-ban a Szent Miklós plébániatemplomot konkatedrálissá emelték.

A templomtoronyból egyedülálló kilátás nyílik Eperjes történelmi térére, középkori városi házak tetejére és a környező tájra. A Szent Miklós székesegyház tornya. a nyári szezonban naponta elérhető csoportok és egyéni vendégek számára is.

Informácie

Plébániahivatal
Fő utca 81
080 01 Eperjes

Tel. szám: +421 51 77 33 500
E-mail: po.mesto@abuke.sk

A Szent Miklós társkatedrális naponta 06:00-tól 19:00-ig van nyitva. A szentmise alatt tiszteljék a résztvevők magánéletét, és tartsák meg a csendet.

A torony látogatása csoportok számára szezonon kívül is lehetséges. A torony csak telefonos egyeztetés alapján lesz nyitva, péntekenként 17:00-tól és vasárnaponként 17:00-tól. Telefonszám: 0908 301 078.

Szent Miklós konkatedrális közvetlenül Eperjes központjában található, ahol ň23könnyen megközelíthető helyi tömegközlekedéssel, gyalog vagy kerékpárral.

Zdieľať:

Mapa

Podujatia v regióne

Rodina, Šport

hétfő, február 10, 2025 - szombat, február 15, 2025

Prešov, Slovensko

hétfő, február 10, 2025 - péntek, február 14, 2025

Švábska, Solivar, Prešov, Slovensko

Galéria

csütörtök, február 6, 2025 - vasárnap, április 27, 2025

Krajská galéria v Prešove, Hlavná, Prešov, Slovensko

Rodina, Šport

szombat, február 15, 2025

Prešov, Slovensko

Galéria

szerda, február 5, 2025 - hétfő, április 21, 2025

Mestská galéria Caraffka, Jarková, Prešov, Slovensko

Rodina, Tradície

péntek, február 28, 2025

Prešov, Slovensko

Galéria

csütörtök, október 17, 2024 - vasárnap, február 16, 2025

Krajská galéria v Prešove, Hlavná, Prešov, Slovensko