Már 1223-ban sós forrást használtak Prešov közelében, a mai Solivar városrészben. Ezért volt értékes, ami a tulajdonos számára egyfajta „ingatlanná” tette. 1288-ban IV. Ladislaus magyar király a sós forrást és a belőle folyó sósvizet, valamint a Torysa folyóból eredő területet Juraj nemesnek , Simon fiának adta saját tulajdonba. Azóta az ő örökösei kezdték használni a vezetéknevet. „de Soóso” vagy szlovákul Šóšo . Málo je však známe, že podľa spomenutej donácie z roku 1288 patrilo šľachticovi Jurajovi a jeho potomkom nielen územie v doline od Torysy po hrebeň Slanských vrchov, ale aj protiľahlé územie na východ od hrebeňa až po rieku Topľa. V 14. storočí začali Šóšovci, majitelia solivarského panstva, presadzovať svoj nárok na spomenuté vlastníctvo majetkov , ktoré si nechali potvrdiť súdnym rozhodnutím v roku 1346 a stali sa tak (de jure) pánmi časti chotára aj dnešných Hanušovce nad Topľou (akkor Johansdorf, a 15. században Hansdorf, a testvérek levele szerint szintén Hanušovce) , amelyet már 1332-ben Károly Róbert magyar király, Anjou Róbert magyar király tett várossá. A Hanušovce nad Topľou-i kis udvarház, amelyről 1980-ig nem is tudták, hogy a nemesek lakhelyei közé tartozott, legalább 1564-től a „Soľnoban” Šoš család tulajdona volt, 1592 után pedig ez volt az egyetlen családi rezidencia, amikor a Soľná Báňa feletti váruk elpusztult. Kétemeletes tömbházként épült, amely magán viseli a reprezentatív nemesi rezidencia minden korabeli építészeti jellegzetességét (alaprajz, kőművesmunkák és sgraffitódíszítés), és a földesúr és családja lakhelyéül szolgált. Építésének idején a kastélyt sima mészvakolattal vakolták, jellegzetes sarokleveles sgraffitóval. Az ablaknyílásokat profilozott kőbéléssel látták el, a főbejárati nyíláson a karzaton kőportál felirattal: SÓOS STEPHANUS ANO 1564. A kőcikkeket később eltávolították és másodlagos építőanyagként használták. A 17. század elején kezdődő magyarországi Habsburg-ellenes felkelésekkel összefüggésben. A kastély déli sarkához egy kerek tornyot építettek, hogy növeljék a védhetőségét. A torony építésével a kastély jellege lakó- és védelmi célú lakóhellyé változott. A 17. század folyamán a lakófunkció új identitást nyert. Az erődítési funkcióval szemben érvényesült. A harckorlátok mint védelmi elem nem maradtak fenn. Később az ablaknyílásokat és a boltozatok stukkódíszítését módosították. A boltozatok stukkódíszítése az első emelet teljes terjedelmében megmaradt. A kastélyt a 17. század végén szerezték meg. Végső reneszánsz megjelenése. A következő időszakban többek között a Dežöfi család a Hanušovce nad Topľou-i birtokok tulajdonosaként tevékenykedett, és a dombon álló Kis-kúria közelében új barokk kastélyt építettek reneszánsz jegyekkel. Állítólag a Kis kastély melletti melléképületet az új kastély adminisztrátorának lakásaként használták. Tekintettel arra, hogy Hanušovce nad Topľou új földesurai egy új, sokkal reprezentatívabb kastélyban laktak, és a Kiskastély melletti épületet gondnoki lakássá alakították át, feltételezhető, hogy az úgynevezett Kiskastélyt akkoriban is alacsonyabb rendű, talán gazdasági, de talán lakófunkciókra is szánták, de valószínűleg nem a földesúri család tagjainak lakhatására. 1711-ig, egy „Joan de Soóso” nevű nemes halálának évéig valószínűleg a kastélyban volt a Šoš család családi levéltára is. A fent említett Joan, szlovákul Ján, 1711 óta van eltemetve a mai hanušovce nad Topľou-i római katolikus templom kövezeténél, mintegy 50 méterre az uradalmi házától.
Erről egy kőlapba vésett latin nyelvű felirat ad hírt. A Šóšovský-kastély (Kis kastély) ma kulturális és társadalmi tevékenységekre, könyvtárra, galériára és egy kis koncertteremre szolgál. A Šóšovský-kastélyház aŠariš-kastély útvonalának része Forrás/Fotó: Hanušovce nad Topľou (Hanušovce nad Topľou) város