Palota jellegű rokokó-klasszikus épület, amely az egykori Sárosi székhelynek igazgatási céljakén szolgált. Eperjes már a középkor végén jelentős és a legfontosabb politikai, kulturális, gazdasági-közigazgatási és vallási központjaként működött a Sáros székhelyben. A város tekintette még tovább nőtt, amikor 1723-ban a négy újonnan alapított magyarországi jogintézményeként, nevezetesen a járásbírósági tanácsnak, egyik székhelye lett amely az egész Potiszia területre vonatkozott. A Sárosi székkel kapcsolatos kérdések a Sárosi főispán hatáskörébe tartoztak, illetve fővárosi gyűléseknek, amelyeket a főispán székhelyén tartottak. A főispánt az uralkodó nevezte ki a posztra. A főispán volt a parancsnoka minden királyi katonai seregnek, aki a megye (vagy székhely) területén tartózkodott, de ítélkezett a lakosok felett is. A nemesség és a papság mellett az államigazgatást is ő látta el jövedelemell. A Sáros székhely a 19. század közepéig megőrizte függetlenségét és területi integritását. Határait már a 14. században megállapították. A sárosi főispának eredeti rezidenciája a Sáros-i vár volt. Mária Terézia rendelete után, mely szerint minden székhelynek saját székházall kell rendelkeznie, az új adminisztratív Megyeháza reprezentatív épülete 1769-1770 között épült. A vármegyeház 1944- ig végéig szolgálta az eredeti rendeltetését Az első Szlovák Köztársaság idején Sáros-Zemplén megye székhelye volt. A háború után a vármegyeházat fokozatosan újjáépítették, hogy több intézménynek helyet biztosítson.
